Kovács Gábor, „Svéd” a Javas közösség oszlopos tagja és alapítója, a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem alapítója és tanszékvezetője, a Tankapuja Buddhista Főiskola óraadó tanára, a Szimbólumrendszerek témakör előadója volt.

2019-ben a téli napforduló napján, december 22-én testvérünk a Dharmában a köztes létbe távozott.

Az Égi Tűz őre

A barátai, ismerősei és tanítványai által csak „Svéd”-nek nevezett Kovács Gábor 1951. december
7-én értelmiségi családban született Budapesten a 12. kerületi Városmajorban. Itt járta iskoláit, a Városmajori Gimnáziumban érettségizett. A 70-es években különböző zenekarokban zenélt, majd „Horoszkóp” néven alapította meg saját zenekarát, mintha már akkor tudta volna, hogy jóval később az asztrológia lesz fő kutatási területe. Az évtized végén családjával kalandos körülmények között elhagyta Magyarországot és Svédországban telepedett le. Itt kezdett az egyetemes hagyománnyal foglalkozni, először a Lundi Egyetem hallgatójaként, majd autodidakta módon egyre jobban elmélyült az orientalisztikában és a szellemi hagyományokban. Kiváló nyelvérzékének köszönhetően latinul, angolul, svédül és németül beszélt. Magyar nyelvre fordította a Hatha-jóga-pradipika és a Gheranda-Szamhita jógaszövegeket, ám fő érdeklődési területe a szimbólumrendszerek voltak, s ezen belül is a hermetikus asztrológia és a kabbalista tarot. Az 1990-es években visszaköltözött Magyarországra, és a Javas Hagyományőrző Kör, valamint a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem keretein belül folytatta tanulmányait és munkáját. Ismertségét a hermetikus asztrológia területén szerezte, számos tanítványa és tisztelője jó szívvel emlékezik rá. Halála előtt néhány évig a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a szimbólumrendszerek témakörének előadója volt.
Szervezőként és előadóként is rendszeresen részt vett a Természetgyógyász Magazin decemberi fesztiváljain. A Javaslap főszerkesztője és 19 éven át a Javasünnepek főszervezője volt, melyek közül az utolsón, a hatvanadikon már nem tudott részt venni. Gyakran emlegette, hogy a téli napfordulókor, a Kerecsen ünnepén megnyílik az Aranykapu. 2019. december 22-én, a téli napforduló napját választotta, hogy az Aranykapun át távozzon és megkezdje vándorlását a köztes létben. A halála előtti hetekben végzett kórházi vizsgálatok nem találták távozásának egészségügyi okát. Kívánjuk, hogy egy olyan kedvező születést találjon magának, melyben folytatni tudja megkezdett útját a teljesség elérése felé. Finom, meditatív zenéire, tanításaira, konvenciókat megtagadó, kedves személyiségére sokáig fogunk emlékezni.
Következetes tradicionalista volt. Mint a Javas Hagyományőrző Kör egyik alapítója és oszlopos tagja a magyar hagyomány és az egyetemes tradíció összefüggéseit kutatta. Az egyetemes hagyomány minden ága – a hindu, a buddhista, a taoista, a méd, a korai görög, a kelta és feltevésünk szerint a pogány magyar is – a ciklikus világképre és létszemléletre épült, mely szerint a napok, hónapok, évek és életek egymást követő ciklusainak végtelen körforgása szédíti el a lényeket, akik így nem léteznek, hanem csupán csak élnek. Az életre leszűkült lények tudni sem akarnak az elmúlásról, a halálról, márpedig az élet értelmét és értékét éppen az elmúlása adja. A létezés több az életnél, a létezés magában foglalja az életet és a halált egyaránt. Ahogyan egy nap magában foglalja a nappalt és az éjszakát, egy év a nyarat és a telet, ahogyan az éjszaka során a mélyalvásból merítünk erőt a következő naphoz és ahogy a természetben a téli pihenő után újra kezdődik a kibomlás, úgy az emberi élet után a halál is egy új testet öltés kezdete. Ez a szédületes körforgás mindaddig tart, míg az ember rá nem ébred a körforgást okozó tudati erőkre.
2011-ben a Javasok örök tüzet gyújtottak, melynek ő lett az őrzője. Nyolc éven át mindennap három purifikációs szertartást végzett a tűzzel, melyről azt tartotta, hogy a lélek szimbóluma. Ahogyan a tűz az egyik fahasábról a másikra, ahogyan a leégett gyertyáról a láng a másikra, úgy megy át a lélek tüze is az egyik testből a másikba. Amit kihunyni látunk, az csak a tűzifa, a tűz azonban ég tovább, és nem tudunk róla, hogy magától ellobbanna.
A sokunk által szeretett és tisztelt Kovács „Svéd” Gábor ez idáig a földön vigyázta a tüzet, ám a téli napforduló óta már nem itt a földön, hanem az égben teszi ezt, mint az Égi Tűz őre.